A ghánai válogatott nem mer Egyiptomban játszani

Nem tartja biztonságosnak Kairót a Ghánai Labdarúgó Szövetség, ezért azt indítványozta, hogy a világbajnoki részvételről döntő, Egyiptom elleni selejtezős párharc idegenbeli mérkőzését semleges pályán rendezzék meg.

  • MTI MTI
A ghánai válogatott nem mer Egyiptomban játszani

"Aggódunk a játékosaink, vezetőink és szurkolóink épségéért és biztonságáért, ezért azt kérjük a nemzetközi szövetségtől, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, amelyekkel életeket menthet" - olvasható a ghánaiak közleményében. A párharc első felvonását kedden rendezik Kumasiban, a visszavágóra pedig november 19-én Kairóban kerülne sor. Az iszlamista Mohamed Murszi egyiptomi elnök július 3-i megbuktatása óta polgárháborús helyzet uralkodik az országban, a biztonsági erők és az iszlamisták közötti összecsapásokban már több százan haltak meg.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.