szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az eredetileg kitűzött időpont után 16 nappal, várhatóan kedden indul útjára az Atlanti-óceánt átszelő Mini Transat vitorlásverseny, amelynek Méder Áron személyében először lesz magyar résztvevője. A Mini Transaton a vitorlások nem lehetnek 6,5 méternél hosszabbak.

A 36 éves múltra visszatekintő Mini Transat viadal október 13-án kezdődött volna, de a szervezők egy közelgő vihar miatt a halasztás mellett döntöttek. Azóta újabb és újabb ciklonok követték egymást a térségben, a francia versenyzők többsége haza is tért néhány napra. Amint arról Méder Áron édesapja, Méder István hétfőn azt közölte, hogy a harmadik magyar földkerülőnek számító vitorlázó volt az egyetlen, aki a hajóján töltötte az éjszakákat. 

A franciaországi Douarnenez-ből először a Kanári-szigetekig (Lanzarote) tartó 2320 kilométeres távot teljesíti a 84 fős mezőny, majd következik egy 5130 kilométeres szakasz a Karib-szigetekig (Point a Pitre). Méder Áron hét kvalifikációs versenyen vett részt, valamint teljesítette az induláshoz szükséges 1000 mérföldes (1852 km) távot, megállás nélkül. A 33 éves magyar hajós eddigi útjai során több mint 200 ezer kilométert vitorlázott. 

A Mini Transat során tilos mindennemű kommunikáció a parttal, az indulók nem használhatnak digitális térképet, laptopot, telefont vagy egyéb műholdas, modern kommunikációs eszközt. A navigáció iránytűvel, kézi GPS-szel és papírtérképekkel történik. Méder Áron Felicity nevű hajója a két kategória közül az olcsóbb kivitelezésű vitorlásoknak kiírt versengésben indul. A 14 ország résztvevői közül itt 31-en, a drágább és modernebb hajókat felsorakoztató kategóriában 53-an szállnak vízre - biztonsági okokból többen nem indulhatnak. Méder Áron - Kopár István és Fa Nándor után - a harmadik magyar szóló földkerülő, 2006-2009-es útja során 40 országot érintett, és 55 000 kilométert tett meg. A Mini Transaton a hajók hossza nem haladhatja meg a 6,5 métert.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A plasztikai sebészet is óriásit profitált a koronavírusból

A plasztikai sebészet is óriásit profitált a koronavírusból

Már terjed a neten, hogy a bejrúti robbanást “valójában” rakéta okozta

Már terjed a neten, hogy a bejrúti robbanást “valójában” rakéta okozta

Júniusban még mindig üresen állt 15 ezer felszabadított kórházi ágy

Júniusban még mindig üresen állt 15 ezer felszabadított kórházi ágy