Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Győrt és az Újpestet 400-400 ezer, a Videotont és a Budapest Honvédot pedig 200-200 ezer forintos bírsággal sújtotta kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint mind a négy klubnak szurkolói rendzavarása miatt kell fizetnie. A székesfehérvári és a kispesti egyesület visszaesőként kapta a büntetést.
Az indoklás alapján az MTK Budapest-Újpest FC mérkőzésen az újpesti szektorból, míg a Győri ETO-Puskás Akadémia találkozón a hazai táborból többször is olyan gyalázkodó rigmus hangzott fel, amely nem csak megbotránkoztató, de amelynek - miután egy másik ország (Románia), nép (románok) tagjait ócsárolja - semmilyen köze nincs egy magyar bajnoki mérkőzéshez.
A Videoton és a Honvéd egymással játszott a múlt hétvégén, és mind a hazai, mind a vendégszurkolók megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak be - áll az MLSZ honlapján.
Horváth Ferenc, a Paks vezetőedzője - mint visszaeső - reklamálásért, sportszerűtlen viselkedésért egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott, csakúgy, mint a Diósgyőr játékosa, Kádár Tamás. A fegyelmi bizottság tárgyalás megtartása után Fótyik Dominik (Mezőkövesd) korábbi hárommeccses eltiltását két találkozóra mérsékelte.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.