Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A 93. percben fejelt góllal az MTK 1-1-es döntetlent játszott a felcsúti Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati játéknapján.
A 12. forduló után hasonlóan teljesítő, a tabella hátsó régiójában tanyázó két együttes összecsapása családias hangulatban kezdődött. Az első félidő kiegyenlített játéka némileg veszélyesebb vendégfutballt hozott, az MTK Budapest többször is veszélyeztette Hajduch kapuját. A kék-fehérek kombinatív játékkal, míg a felcsúti csapat inkább a kontrákkal és távoli kísérletekkel próbált eredményre jutni.
A második félidő elején az éppen az MTK-tól igazolt Tischler egy remekül eltalált lövéssel vezetést szerzett, és úgy tűnt, ez elegendő lesz a győzelemhez. A védekezésre összpontosító hazaiak azonban nem bírták a nyomást, és a 93. percben a csereként beálló Varga Szabolcs az előrevágott labdát a kapuba fejelt.
OTP Bank Liga, 13. forduló:Puskás Akadémia:
Hajduch - Margitics, Vaszicsku, Szekeres A., Tamás M. - Fabio - Haraszti (Baracskai, 79.), Czvitkovics, Gallardo (Molnár T., 88.) - Tischler, Lencse (Zsolnai, 68.)
MTK:
Hegedűs - Poór, Kálnoki Kis, Vukmir, Fejes - Batik (Ladányi, 66.), Pölöskei Zs. - Bese, Kanta J., Csiki (Varga Sz., 73.) - Eppel (Vass P., 84.).
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.