Szombaton csak "legalább 40 rendőr kettős sorfala" mellett lehetett bejutni a Békéscsaba–Debrecen női kézimeccsre a békéscsabai sportcsarnokban – írta a Népszava. A tudósítás szerint a lila-fehér B-közép "nagyon készült", de a tiszta feketébe öltözött debreceniek szurkolók is.
A lap szerint a második játékrész derekán a csabai drukkerek a zsidók deportálásában szerepet játszó egykori kassai rendőrparancsnokot éltető molinót feszítette ki „Veled vagyunk, Csatáry Laci!” felirattal, a debreceniek pedig félreérthetetlen náci karlendítéssel és hangos "Sieg heil"-kiáltással válaszoltak.
A későbbi híradások alapján viszont nem volt egyértelmű, hogy a molinó a háborús bűntettekkel vádolt Csatáry Lászlóra, vagy az egyik békéscsabai szurkolóra vonatkozott-e.
"A mérkőzés előtt jelezték a B-közép szurkolói, hogy molinókat helyeznek majd ki. A második félidő közepén én láttam, hogy megjelent az említett molinó a nézőtéren, és azonnal hívtam a biztonságiak vezetőjét, hogy intézkedjenek a levételéről, akik azonnal léptek, és elvették a molinót a drukkerektől" - mondta a beol.hu Békés megyei híroldal kérdésére Fülöp Csaba, a Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE gazdasági vezetője.
"Beszéltünk a szurkolókkal, akik elmondták, hogy ők az Előre régi szurkolójának Csatáry Lászlónak, becenevén Csutaknak üzentek, aki jelenleg hajléktalan, így nem tud kijárni a meccsekre, de mindig szorít a lila-fehéreknek. Csutak most alkoholelvonóra készül, és azért üzentek neki a szurkolók a feliarattal, hogy ebben az elhatározásában morálisan segítsék, támogassák" - tette hozzá a vezető.
"Végezetül szeretném elmondani, hogy a békéscsabai szurkolók és a klub is elhatárolódik a háborús bűnös Csatáry Lászlótól" - idézte a portál Fülöpöt.