szerző:
MTI

Lezárta a vizsgálatot és vádemelést javasol a rendőrség az ellen az autós ellen, akit a Győr női kosárlabdacsapatát szállító busz balesetének okozásával gyanúsítanak. A busz tulajdonosa és sofőrje ellen szabálysértési eljárás indult.

Szeptember 7-én a 85-ös főúton Kapuvárnál egy személyautó áttért a szemközti sávba, majd összeütközött az autóbusszal. A balesetben ketten meghaltak, heten súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendőrség tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt küldte el a vádemelési javaslatot a Győri Járási Ügyészségnek. A személygépkocsi kapuvári vezetője teljes mértékben elismerte a felelősségét.

A szakértői vizsgálat azt is megállapította, a biztonsági öveket az autóbuszon senki sem csatolta be, pedig ezzel a halálhoz vezető sérülések elmaradtak volna, a súlyosan sérültek is csak könnyű sérülést szenvedtek volna - olvasható a közleményben. 

A rendőrség vizsgálatból az is kiderült, az autóbusznak nem volt érvényes műszaki engedélye, a sofőr lejárt jogosítvánnyal vezetett, és túllépte a megengedett sebességet is. Ellene, valamint a busz tulajdonosa ellen szabálysértési eljárás indult. 

Szeptember 7-én a személygépkocsi vezetője autójával figyelmetlenségből letért a jobb oldali útpadkára, majd átment a szembejövő forgalmi sávba, és összeütközött a Sopron felé tartó busszal. Az autóbusz vezetője megpróbálta elkerülni az ütközést, de a hirtelen kormánymozdulattól járműve megdőlt, és a szántóföldre csapódott. A baleset következtében életét vesztette Tapodi Péter, a HAT-AGRO UNI Győr klubigazgatója és Fűzy Ákos vezetőedző.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

A bíróság és a BVOP sem érzi magát felelősnek a fogolyszökés miatt

A bíróság és a BVOP sem érzi magát felelősnek a fogolyszökés miatt

Nincs apa és anya, csak szülő a francia iskolákban

Nincs apa és anya, csak szülő a francia iskolákban

Végre valami, amiben mi vagyunk a legjobbak az EU-ban

Végre valami, amiben mi vagyunk a legjobbak az EU-ban

Zebrán ütötték el a képviselőt és kislányát a II. kerületben

Zebrán ütötték el a képviselőt és kislányát a II. kerületben

Videón egy óriáshajó, amint elviszi a kikötői mólókat

Videón egy óriáshajó, amint elviszi a kikötői mólókat

Nagy bunyó volt a Ryanair egyik járatán

Nagy bunyó volt a Ryanair egyik járatán