A kilométereket a Bátori Sárkány Úszóegyesület 80 úszópalántája és további 280 úszó, valamint baráti úszóegyesületek tagjai "gyűjtötték össze", a folyamatos úszással megdöntve saját, tavaly felállított rekordjukat is - közölte Horváth Gábor, a Nyírbátori Városfejlesztő és Működtető Kft. ügyvezető igazgatója szombaton az MTI-vel.Hozzátette, a tavalyi első, a helyi Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben megrendezett eseményen összesen 677 kilométer gyűlt össze, ezt sikerült most több mint kétszeresen túlszárnyalni. A rendezvény fővédnöke Kis Gergő kétszeres világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok úszó volt, aki végig jelen volt a rendezvényen, így az érdeklődőknek lehetőségük volt ellesni úszótechnikáját. Az úszáson részt vett a tavalyi fővédnök, Kapás Boglárka kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, Európa-bajnok úszónő is.A pénteken kezdődött eseményen a nyírbátori gyermekek közül a legtöbb kilométert Póti Eszter úszta, a legfiatalabb résztvevő a mindössze ötéves Márton Zalán volt. A felnőttek közül Rentka László debreceni szenior úszó teljesítette a legtöbbet, ő összesen 50 kilométert úszott. Horváth Gábor megjegyezte, a nyírbátori teljesítmény akár Guinness-rekordot is érhet.
Nyírbátorban megdöntötték a 24 órás úszás rekordját
Megdőlt a huszonnégy órás úszás hivatalos magyar rekordja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban: mintegy 360 résztvevő összesen 1531 kilométert úszott le egy nap alatt.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.