szerző:
MTI

A Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) Sportegyesület közgyűlése újabb öt évre Deutsch Tamást választotta meg elnöknek.

A rendkívüli tisztújításra azért került sor, mert a Budapest Sport Egyesület (BSE) MTK-ba történő beolvadásának folyamata jogi értelemben, a Fővárosi Törvényszék november 29-i végzésével lezárult, emiatt elengedhetetlenné vált a tisztségviselők újraválasztása - közölte az MTK.

A BSE beolvadásával Magyarország egyik legnagyobb sportegyesületévé váló MTK szombati küldöttgyűlése Mincza-Nébald Ildikó olimpiai bronzérmes párbajtőrözőt és Tóth Andrást, a BSE eddigi ügyvezető igazgatóját választotta meg alelnöknek.

Az elnökségbe bekerült többek között Berényi János, a Hungarian International Trade Agency (HITA) elnöke, Deutsch Péter, az MTK ügyvezető elnöke, Rajna András, olimpiai ezüstérmes kajakozó és S. Kovács Ádám, Világjátékok-győztes karatés.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Handó Tünde fura kérdőívvel próbálja megdolgozni a bírósági dolgozókat

Handó Tünde fura kérdőívvel próbálja megdolgozni a bírósági dolgozókat

A világ legnagyobb adóbotránya: Apple kontra EU

A világ legnagyobb adóbotránya: Apple kontra EU

Fideszesnek hitt budai kerületben fej-fej mellett a kormánypárti és az ellenzéki jelölt

Fideszesnek hitt budai kerületben fej-fej mellett a kormánypárti és az ellenzéki jelölt

Nyomoz a rendőrség a Farkas Flórián barátjának olcsón eladott szolnoki lakás ügyében

Nyomoz a rendőrség a Farkas Flórián barátjának olcsón eladott szolnoki lakás ügyében

Több mint 330 gyerek lett rosszul egy hajdúsámsoni iskolában

Több mint 330 gyerek lett rosszul egy hajdúsámsoni iskolában

2,5 milliárdért cserébe elköltözne a Politikatörténeti Intézet

2,5 milliárdért cserébe elköltözne a Politikatörténeti Intézet