szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MTK-ban folytathatja pályafutását Torghelle Sándor – értesült a csakfoci.hu. A támadó 9 és fél év után térhet vissza a Hungária körútra.

"Vannak ajánlataim vidékről és a fővárosból is. Nekem és a családomnak is fontos, hogy Pesten vagy Pest közelében maradjunk. Ha ezt nézzük, akkor kizárásos alapon marad az MTK és az Újpest" – nyilatkozta három héttel ezelőtt Torghelle Sándor.

A portál úgy tudja, hogy az MTK lehet a befutó.

A csakfoci.hu korábban azt írta: a kiesés elől menekülő kék-fehérek valakit leigazolnának a Torghelle, Tököli, Kenesei, Kabát négyesből, hogy egy rutinos játékossal vágjanak neki a tavaszi idénynek.

Közülük Torghelle számított az első számú célpontnak, és az MTK vezetősége állítólag előrehaladott egyeztetéseket folytat vele, bár pár hónapja még nem sokan gondoltak volna erre a forgatókönyvre.

Torghelle kilenc és fél év után ölthet újra magára MTK-mezt. A 2003/2004-es szezonban a Hungária körúton futballozott, ahol 22 bajnokin 9-szer volt eredményes.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!