Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Rafael Nadal nyerte a dohai tenisztornát, ezzel megszerezte 61. tornagyőzelmét.
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal nyerte az 1,2 millió dollár (261 millió forint) összdíjazású dohai tenisztornát, ugyanis a szombati döntőben három szettben nyert a francia Gael Monfils ellen.
A tavaly tíz viadalon, közte a Roland Garroson és a US Openen is első Nadalnak ez volt pályafutása 61. tornagyőzelme, Dohában első ízben nyert, 2010-ben a fináléig jutott.
A mallorcai klasszis játékosnak mindössze 23 percre volt szüksége az első játszma megnyeréséhez, a folytatásban azonban Monfils új erőre kapott és végül rövidítésben ugyan - pedig már 4:1-re is vezetett - egyenlített.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.