szerző:
MTI

A fejkamera használható felvétele fontos dokumentum a balesetről. A Forma–1-versenyző bukásának körülményeiről szerda délelőtt várhatók új információk.

Működött a fejkamera Michael Schumacher síbalesetekor, és a felvételek használhatóak.

"Ez fontos dokumentum" – írta a francia hírügynökség egy, a vizsgálat részleteit jól ismerő forrásra hivatkozva.

Schumacher balesete képregényben
©

Arról ugyanakkor nem beszélt a meg nem nevezett forrás, hogy a felvételek alapján megállapíthatóak-e a bukás körülményei, a sebesség, amellyel Schumacher haladt, amikor sziklának ütközött két kijelölt pálya közötti szakaszon Méribelnél.

A baleset pontos körülményeiről szerda délelőtt 11 órakor várható további információ. Az eredményekről a vizsgálatot vezető ügyészség sajtótájékoztatón számol be Albertville-ben. 

Pénteken derült ki, hogy Schumacher a bukósisakján fejkamerát viselt, és azt a család átadta a hatóság embereinek. 

Kedden a versenyző felesége, Corinna Schumacher arra kérte a sajtó munkatársait, hogy hagyják el a kórházat. "Kérem, támogassanak minket Michaellel közös harcunkban" – áll a közleményben, amelyben Schumacher neje hangsúlyozza: nagyon fontos, hogy az újságírók hagyják az orvosokat nyugodtan dolgozni.     

Állapotáról egyelőre nem közöltek új hivatalos információt, így továbbra is a "kritikus, de stabil" minősítés van érvényben. Menedzsere, Sabine Kehm hétfő késő esti közleményében újra ezt emelte ki, egyben cáfolta azt az információt, amely szerint Schumacher túl van az életveszélyen.

A Forma–1 hétszeres világbajnoka december 29-én szenvedett súlyos fejsérüléseket a francia Alpokban. Az expilótát, akinek pénteken volt a 45. születésnapja, több mint egy hete mesterséges kómában tartják, állapota életveszélyes volt, amikor kórházba szállították. Már kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből.

 

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Hivatalos: Bécsben nyit kampuszt a CEU

Hivatalos: Bécsben nyit kampuszt a CEU

Windows 7 van a számítógépén? Ne csodálkozzon, ha felugrik rajta ez az üzenet

Windows 7 van a számítógépén? Ne csodálkozzon, ha felugrik rajta ez az üzenet

Ez tényleg jól hangzik: a jövőben talán már soha nem kell feltölteni az okosórákat

Ez tényleg jól hangzik: a jövőben talán már soha nem kell feltölteni az okosórákat

Kínos dolog derült ki a Nokia telefonokról

Kínos dolog derült ki a Nokia telefonokról

Ólomszennyezett a csapvíz a gazdagréti általános iskolában

Ólomszennyezett a csapvíz a gazdagréti általános iskolában

6 tuti tipp a jó alváshoz az 1600-as évekből

6 tuti tipp a jó alváshoz az 1600-as évekből