szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar válogatott óriási csatában 27-27-es döntetlent játszott az izlandi csapattal kedden, a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában.

Majdnem teltház, több mint négyezer néző fogadta a feleket az aalborgi Gigantiumban, az izlandiakat ezúttal jóval többen buzdították, mint két napja, a norvégok elleni sima győzelmük alkalmával.

Kiváló első félidőt produkált a magyar csapat, különösen az átlövők jeleskedtek, Ancsin Gábor egymaga öt gólt lőtt. A kiváló emberhátrányos védekezésnek is köszönhetően a szünetben egy góllal vezetett a Mocsai-csapat (16-15).

A fordulás után az izlandiak pillanatok alatt megfordították az állást, de a magyar csapat hatalmas küzdelemben egyenlített. Ezt követően egészen a hajráig szinte felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott ellépni.

A találkozó aztán az utolsó másfél percben sem dőlt el, a magyarok emberhátrányban, a kapust lehozva, Lékai góljával harcolták ki a döntetlent óriási izgalmak után.

Mocsai Lajos együttese csütörtökön a norvégokkal találkozik a csoportkör zárfordulójában. A világbajnok spanyolokkal kiegészülő kvartettből az első három jut a középdöntőbe.

Kísértetiesen hasonló meccset játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott Izland ellen a 2012-es londoni olimpián a legjobb négy közé jutásért: a magyarok két hosszabbítás után nyertek 34-33-ra és jutottak tovább. A Reuters akkor thrillernek nevezte, a The Independent című lap pedig epikusnak minősítette a magyar győzelmet. Egy másik lap, a Business Insider szerint őrült és kiszámíthatatlan volt a meccs.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!