A norvég kézilabdaedző egy éve harcolt a leukémiával és múlt év decembere óta már tudta, nem sok ideje van hátra - írta a Blikk, amely szerint a szakembert még betegágyánál is gyakran lehetett magyar szerelésben látni, hiszen második hazájaként tekintett Magyarországra.
"Karl Erikhez jobban köthető a fehér címeres melegítő, mint a mez. Ebből két-három garnitúrát is kapott, hiszen ez volt a kedvence, egyetlen világversenyén, a szerbiai tornán is mindig ezt viselte. Szerintem ebben kellene eltemetni" – mondta Langauf István, a válogatott technikai vezetője. "Természetesen a csapat tagjai is szeretnének elbúcsúzni tőle, már zajlanak az egyeztetések".
Karl Erik Böhn temetése február 11-én lesz Sandefjordban.