Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szervezők tájékoztatása szerint a szocsi téli olimpia jegyeinek több mint 80 százaléka talált eddig gazdára.
A belépők 70 százalékát orosz sportrajongók vehették meg, ahhoz azonban, hogy hozzájussanak jegyeikhez, sokáig kellett sorban állniuk az átvételi pontokon.
Jegyárusító helyek Szocsiban a repülőtéren, a vasúti pályaudvarokon, a belvárosban, valamint az adleri olimpiai parkban működnek, illetve Moszkvában is hozzá lehet jutni belépőkhöz.
Az egyik adleri lakó az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta: négy órán keresztül várt azért, hogy megkaphassa 20 000 rubelbe (körülbelül 130 ezer forintba) kerülő jegyét a péntek esti megnyitó ünnepségre.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.