Agyműtétet hajtottak végre Törőcsik Andráson, az Újpest 58 éves, 45-szörös válogatott labdarúgóján, aki azóta kómában fekszik – értesült az nso.hu. A sportportál úgy fogalmazott: Törőcsik élet és halál között lebeg.
Törőcsik hétfőn névnapi partin volt, elesett, és olyan súlyosan beütötte a fejét, hogy kórházba kellett szállítani. A Merényi Gusztáv Kórházban operálták meg, ahol a beavatkozás óta az intenzív osztályon fekszik. Olyan szerencsétlenül esett, hogy az arcán is súlyos sérüléseket szerzett.
A kórház megerősítette az információt, részleteket azonban nem közölt, arra hivatkozva, hogy a család ehhez még nem járult hozzá.
A labdarúgónak 2010-ben már volt egy agyvérzése, utána megműtötték. 2013-ban stroke-ot kapott.
Törőcsik András háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes foicista, aki az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon is szerepelt a válogatottban.