Mérgező anyagok képződnek a kaucsukból készült pingponglabda gyártása során, ezért júliustól kizárólag műanyag labdákat lehet már csak használni a jelentős asztalitenisz-versenyeken – írja a Népszabadság. A lap Faragó Juditra, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség vezérigazgatójára hivatkozva azt írja, hogy a kaucsuklabdát néhány országban emiatt már évekkel ezelőtt betiltották, ráadásul a gyúlékonyságuk miatt csak hajón lehetett szállítani őket, ezért a szövetség már évekkel ezelőtt a betiltás mellett döntött.

A műanyag labdák Tóth Krisztina asztaliteniszező szerint magasabb ívben pattannak, kisebb falssal játszhatók meg, és szerinte emiatt hosszabb, látványosabb labdamenetek várhatók a meccseken. A legnagyobb különbség azonban a kaucsuk és a műanyag labda között, hogy utóbbinak erősebb a hangja.
Itt láthatnak egy videót a két labda összehasonlításáról, bár ebből laikusok valószínűleg kevés következtetést vonhatnak le.