Az Albuquerque Isotopes a Salt Lake Bees ellenfeleként lépett pályára kedden. Az Istopes kettes védője, Alex Guerrero a pályán valamiért összeszólalkozott Miguel Olivo elkapóval, egymásnak feszültek, de társaik itt még közéjük álltak. Az erről szóló videót ide kattintva láthatják.
Később már olyan fotót készítettek a helyszínen, amelyen Guerrero a pálya szélén ácsorog, és törölközőt szorít a bal füléhez. Később harapott sérüléssel vitték kórházba, és ezt a rendőrség is megerősítette – írják a CNN oldalán.
Az egyik baseball szakoldal, a MiLB.com azt írja, hogy nem sokkal később a két játékos mégis összeverekedett a pályán kívül, és utána lőtték a törölközős fotót.
A játékot egy időre félbeszakították, a két verekedő játékost kiállították, Guerrerot pedig kórházba vitték a Utah állambeli Murrayben.
A fülön harapott játékos állítólag nem akart semmit sem mondani a nyomozóknak, hanem először ügyvéddel szeretett volna beszélni.
Az Albuquerque Isotopes egyébként elveszítette a meccset a Bees-szel szemben.
A Los Angeles Dodgers, amelynek az Isotopes az egyik társcsapata, közleményt adott ki, amelyben jelezték, hogy tudnak a két játékos marakodásáról, nem tűrik az ilyen viselkedést, és vizsgálatot indítanak az ügyben.
Guerrero 2013-ban disszidált Kubából, és négyéves szerződése van a Los Angeles Dodgersnél.
Az egyelőre nem egyértelmű, hogy végül valóban társa harapta-e meg a fülét. Nincs hír arról sem, hogy mennyire sérült meg a hallószerve.