És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Carlos Alberto Parreira szerint a közelgő világbajnokság egyik nagy esélyesének tartott brazil válogatott játékosai "fél kézzel már a kupát fogják".
A brazil válogatott a teresopolisi edzőtáborban megkezdte felkészülését a focivébére. "Amit hat vagy hét világbajnokság alatt megtanultam, az az, hogy a legfontosabb pályán kívül nyerni, s ez egyáltalán nem könnyű. Az operatív és szervezési munkát, a tervezést, a szurkolókhoz fűződő viszonyt, a sajtókapcsolatot és a munkalégkört foglalja ez magában. Márpedig e területeken eddig sikeresek voltunk, így fél kézzel már a kupát fogjuk" - vélekedett Carlos Alberto Parreira, a brazil csapat 71 éves technikai koordinátora, aki 1994-ben vb-címet szerzett a válogatottal. A szakember ugyanakkor leszögezte: egyébként pedig nagyon jó a jelenlegi brazil csapat.
"A mi középső védelmünk a legdrágább a világon, nemzetközi szinten elismert, tapasztalt futballistáink vannak, és idehaza játszunk - indokolta optimizmusát. - Favoritok vagyunk, de természetesen nem elég annak lenni ahhoz, hogy győzzünk. Hány favorit bukott már el?" - intette egyúttal óvatosságra a játékosokat. Hozzátette, hogy a világbajnokságok történetének legeredményesebb válogatottjai közül csak az övék nem nyert eddig hazai környezetben, ezen szeretnének most változtatni.
"Egyet már elvesztettünk - utalt az 1950-es vb-re, melynek döntőjében a brazil válogatott a riói Maracana Stadionban 2-1-re kikapott az uruguayiaktól -, s nem akarunk egy második esetet." Felidézte, hogy amikor annak idején beszélt Flavio Costával, az 50-es csapat szövetségi kapitányával, hihetetlen dolgok derültek ki, s "a pályán kívüli történésekre", illetve "az öltözőben megjelent politikusokra" utalt.
Parreira beszélt arról is, hogy 2006-ban nyitott volt a társaság a szurkolók és a sajtó irányában, 2010-ben viszont teljesen el volt zárva a külvilágtól, most pedig egy köztes állapotot igyekeznek majd kialakítani, próbálják elkerülni a teljes nyitást, de a teljes bezárkózást is. "Fontos, hogy az edzésekre nyugalomban és biztonságban kerüljön sor, ez utóbbi miatt nem jelenhet itt meg naponta ezer ember" - üzente a drukkereknek. "Arra gondolunk, hogy sorshúzással tíz-tizenöt szurkolót engednénk be" - fűzte hozzá.
A brazil válogatott június 12-én a horvátok elleni nyitómérkőzésen mutatkozik be, majd a mexikóiakkal és a kameruniakkal mérkőzik a csoportszakasz során.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.