Törökországba szerződött Futács Márkó

A magyar válogatott Futács Márkó két évre a török labdarúgó-bajnokság élvonalának újoncához, a Mersin Idmanyurdu klubjához igazolt.

  • MTI
Törökországba szerződött Futács Márkó

"Amikor Diósgyőrbe szerződtem, sokan mondták: vigyázzak, mert rosszul is elsülhet a hazatérés, több korábbi légiós sem tudott ismét külföldre igazolni, miután az NB I-ben szerepelt. Én azonban kockáztattam, és kiderült, jól döntöttem, mert elsősorban az elmúlt időszaknak köszönhetem, hogy Törökországban folytatom" - mondta az őt képviselő menedzseriroda közleményében a csatár, aki hozzátette, végérvényesen a Honvéd elleni találkozón mutatott játékával győzte meg a török szakvezetést.

Futács arról is beszélt, hogy új stadionban játszik az együttese, az edzőközpontja pompás, a város pedig maga a paradicsom. Megjegyezte, július közepén kezdődik a felkészülés, mert a világbajnokság miatt a török liga augusztusban rajtol.

A 24 éves játékos és Vladan Filipovic menedzser egyaránt úgy véli, ha jól játszik, akkor akár a nagy isztambuli klubok is felfigyelhetnek rá.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.