Vb- és BL-győztes olasz edzőt kapott a Honvéd

Pietro Vierchowod, az olasz válogatott, a Juventus és az AC Milan egykori focistája lett a Budapest Honvéd új vezetőedzője.

  • MTI MTI
Vb- és BL-győztes olasz edzőt kapott a Honvéd

Az olasz Pietro Vierchowod irányítja a következő szezonban a bajnokságban legutóbb kilencedik Budapest Honvéd labdarúgócsapatát – jelentette be pénteken közleményben a kispesti klub.

Az 55 éves szakember játékosként 45-ször szerepelt az olasz válogatottban, 1982-ben világbajnoki aranyérmet, 1990-ben vb-bronzot nyert a nemzeti együttessel. Hazájában 562 élvonalbeli bajnoki találkozón lépett pályára a Fiorentina, a Roma, a Sampdoria, a Juventus, az AC Milan és a Piacenza színeiben, védő létére 38 gólt szerzett. A Romával és a Sampdoriával bajnoki aranyat nyert, négyszeres Olasz Kupa-győztes, a Juventusszal pedig 1996-ban a Bajnokok Ligájában is első lett.

Vezetőedzőként 2001 és 2006 között a Catania, a Fiorentina és a Triestina együttesénél dolgozott, majd egészen tavalyig Roberto Mancini szakmai stábjának tagja volt az Internazionalénál, a Manchester Citynél és a Galatasaraynál.

Vierchowod segítője másodedzőként Simon Miklós lesz, az első csapat fizikai felkészítéséért pedig az olasz Dario Di Donato a felelős. A kapusedzői posztot továbbra is Tóth Iván tölti be.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.