Már egy ideje nem nézek foci-meccseket a szabadidőmben, kiváltképp igaz ez a nemzetközi rangadókra. Meggyőződésem szerint a humorista se szereti hazavinni a munkát, úgyhogy futballról csak akkor essék szó, ha rajtam van a stoplis, vagy ha éppen tippmixeltem. Legutóbb is, miután megnéztem az El Classicot, a frizurám mellett egész megváltozott a játékstílusom is.
Egyébként pedig Iván bá' meccselőtti videóelemzése számomra untig elég: „Most nézzétek meg. Az… őőő… hogyishívják kollegának már rég ide mozogva kérnie kéne azt a kurva labdát, hogy ott megindulhassunk vele. Ehelyett csak áll, mint lófasz a lakodalomban! Hányas osztályzatot adtam neked édes fiam? – Hetest, Ivánbá. – Most lerontom hatosra.”
Nálunk, az Nb-s stílusnak megfelelően három bevett módja van a labdakihozatalnak. Az első opció, hogy középhátvédből rögtön előrebikázom a beindulónak szélre a labdát. A második opció, hogy Pistivel addig járatjuk hátul a labdát, míg valamelyikünket meg nem támadja az ék, és akkor hirtelen előrebikázzuk a labdát. A harmadik, és egyben a legkacifántosabb lehetőség, ha a felénk lépő középpályásra fölpasszoljuk a labdát, aki vagy belefordul a védőjébe, de általában inkább a biztosat választva visszapasszolja ránk a labdát, és akkor mi előrebikázzuk.
Na most El Classico utáni hangulatomban, egy letámadásnál véletlenül visszapasszoltam kapusig a labdát, majd a meccsen látottakhoz hasonlóan szélre lehúzva kértem vissza a zsugát… Szegény kapusunk ettől úgy összezavarodott, hogy alig tudta szögletre menteni labdát! Később az ellenfél gyertyáját próbáltam meg légstoppal a földre simítani - a bevált bikázás helyett - azonban négy érintés és három csapattárs kellett, míg a labda végre megszelídült és kiharcoltunk az ellenfélnek egy bedobást.
Sneider Józsi valamelyik NB-s középcsapatba beférne
AFP / Emmanuel Dunand
Akkor miért is néztem meg ezek után tegnap a holland-spanyolt?!
Megint tipszmixültem… Brazília- Horvátország: hazai, pipa; Mexikó-Kamerun: hazai, pipa; Hollandia-Spanyolország: hazai, Casillas b*zdmeg; Chile-Ausztrália: hazai, pipa; Kolumbia-Görögország: X, egyelőre kérdőjel. Eredő odds: 23,25 – kétezer forintból 46.500 Ft… Amikor voltak még ismerősök a REAC-ban mennyivel könnyebb volt ez a sport?!
Szóval én már tudom: hajviseletet, szabadrúgó pózt és gólörömöt bátran, minden egyebet Nb-s futballista csak óvatosan lessen el a top ligás labdarúgók játékából! Most is lesz mit elfelejtenem - a hollandok ritmusváltásait, a spanyolok labdatartását, a látványos megoldásokat, a csupán pillanatokig töredező 90 perces labda-izzasztást.
A fejekbe kell vésni, hogy nálunk még mindig a labdás, nem a labdanélküli irányítja a játékot. Kivitelezhetetlen fikció a párharcok elkerülése. Emlékszem gyerekkortól a kemény brusztolás, az ütközések felvállalása volt a jelszó, mintha a Magyarországon játszó szerb légiósok szája íze szerint kéne futballkultúrát építeni.
Én ezért nem passzolnám fel Iniestára vagy Sneijderre a labdát. Iniestának nem lett volna meg a fizikuma, hogy itthon futballista legyen. Túl alacsony, és hogyan nyerne így párharcokat? U14-ben, hogyan lettünk volna vele bajnokok? A mi Iniestánk rég elkallódott, és céges focikon, vagy a megye I-ben, munka mellett éli ki a kreativitását. Sneijder talán befuthatott volna egy NB1-es középcsapatban, mint az a játékos, aki minden labdát megszerez, és ugyanezzel a lendülettel már adja is az ellenfélnek vissza. A kiéhezett magyar szurkolók őt mindenesetre respektálnák: „A Sneijder Józsi legalább ment, küzdött, abált és hajtott.”
Bár erős, de talán nem teljesen téves az a felvetés, hogy az utolsó kreatív, a magyar néplélek fonák gondolkozását pályán is képviselő játékost a pécsi grund és az alkalmi szipu nevelte ki. „Mááátyuus!!” Ő pedig az utolsó magyar játékos, aki után az edzéseken a kemény és alattomos belépőt neveztek el - ha védekezéskor sunyin, „nyújtott talppal” érkezünk, azt Mátyusnak hívtuk. Épületes hagyaték.
A művész a futballpályán is autonóm egyéniség, egy úttörő, aki egyetlen mozdulattal képes a mérkőzést eldönteni vagy akár egy teljes generáció perspektíváját kiszélesíteni, a korszellemet megváltoztatni. „Albert mellett a másik félisten Varga Zoltán volt… Megjelent például általa egy olyan lövésszerű passz, ami addig hiányzott a teremtésből. Ma szakmai közhely, még a hátvédek is tudják.” (Eszterházy Péter – Utazás a tizenhatos mélyére) Miattuk járunk meccsekre. De már nincsenek mestereink, nincsenek művészeink, nincs színes ceruza, hiányzik az indokolatlannak tűnő visszacsel. Mára „minden egész eltörött”, mert valaki a Népstadionban, egy kettős bajnokin, előrebikázott egy átvehető labdát. Nincs mit tenni, a holland-spanyol meccset mielőbb el kell felejteni!
„A futball művészet és nem tudomány. Aki nem így közelít hozzá, alapvető tévedésben van.” /Varga Zoltán, még több gondolata a link-re kattintva/
