Tetszett a cikk?

Chile valószínűleg azért verte meg szerdán este 2-0-ra a világbajnok spanyol válogatottat, mert ez a meccs nekik volt fontosabb. Ennek ellenkezőjéről legalábbis a vébécímét még pici ideig őrző spanyol válogatott nem tudott senkit meggyőzni. Ez az írás a chileiek csodálatos játékáról kellene, hogy szóljon, de persze a spanyol katasztrófáról szól.

Emlékeznek arra az arckifejezésre, amelyet Fernando Torresen láthattunk hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre, azután, hogy magabiztos gólzsákból visszavedlett reményvesztett, és önbizalomhiányos kamasszá? Ha beugrik, akkor most képzeljék el, hogy egy egész csapat ilyen arcot vág. Egyszerre volt leolvasható szerdán este a spanyolokról a görcsös bizonyítási vágy, meg az, hogy a holland zakó után el sem hiszik már, hogy bármi sikerülhet.

A spanyol-chilei meccs nagy kérdése az volt, hogy Spanyolország eljátssza-e ugyanazt, mint Franciaország 1998 után. Az akkor a párizsi vb-döntőben a brazilokat 3-0-ra legyőző, parádés franciák 2000-ben még nyertek azért egy Eb-t, de aztán a 2002-es távol-keleti vébén úgy estek ki 1 ponttal, hogy gólt sem lőttek. Spanyolország - és ez most, este 11-kor már nem kérdés - most ugyanezt játssza el. A spanyol hegemónia a 2008-as Eb óta tart, akkor az Arsavinnal felálló remek orosz válogatottat verték az elődöntőben (és nem a döntőben, ahogy elsőre tévesen írtuk - a szerk.), a németeket a döntőben, majd jött a vb- és az újabb Eb-cím. A válogatott gerincét a 2006 és 2011 között háromszor is Európa legjobbjává váló FC Barcelona játékosai adták.

AFP / Yasuyoshi Chiba

A Barcelona már nem Európa legjobbja, és ez a továbbra is a gerincet adó játékosok, Xavi, és Piqué teljesítményén meg is látszott. Még rosszabb, hogy bár a Bajnokok Ligájában idén spanyol (sőt madridi) házi döntőt rendeztek, a Real Madrid és az Atlético elvileg formában lévő játákosai is bénáztak: a frissen honosított Diego Costának két meccset még kapuralövése sem volt, Sergio Ramos pedig bármilyen helyzetben, bárhol képes volt eladni a labdát.

A hollandok elleni vereség után Vicente Del Bosque szövetségi kapitány két Barcelona-játékost hagyott ki a kezdőből (Piqué és Xavi), helyettük egy Barcelona- és egy Bayern-játékos (Pedro és Martinez) kezdett a chileiek ellen, de ennek a próbálkozásnak most már semmi jelentősége nincs. A mester javára írható, hogy Casillasból nem csinált bűnbakot annak ellenére sem, hogy az 1-5-ben vastagon benne volt. A chileiek ellen nem is lehetett panasz rá.

Az mindenesetre ma este már az első játékrészben bebizonyosodott, hogy ez a spanyol válogatott egyáltalán nem véletlenül kapott akkora zakót Hollandiától. Enervált, kilátástalan szenvedés volt a játékuk, rengeteg pontatlan passzal, épp csak az a szerencse, hogy durvaságba nem csapott át a kudarcélmény, de hát Pepe nem is náluk játszik. A focit nem kívánó játékosokat láttunk a pályán - ez hangzott el a köztévé stúdiójában Halmai Gábortól, és jól megjegyeztem, mert igaz. Hogy azért voltak enerváltak, mert az utóbb években válogatott- és klubszinten is mindent megnyertek, vagy egyszerűen fárasztó volt az idény, netalántán öregszik a csapat, ennek már nincs jelentősége.

AFP / Yasuyoshi Chiba

A legnagyobb igazságtalanság azonban az, hogy még mindig a spanyol kudarc okain nyammogunk, ahelyett, hogy Chile válogatottját ünnepelnénk. Alexis Sanchezék - ő a Barcába már csak a BL-győzelmek után érkezett, már ha ez fontos - pontosan úgy játszottak, ahogyan egy, a továbbjutást bebiztosítani akaró, magában kellő belső erőt érző, elszánt válogatottnak kell, vagyis ahogyan a spanyoloknak kellett volna. A mérkőzés egy-egy kisebb periódusát leszámítva úgy tűnt, hogy ez a meccs igazán csak Chilének fontos. Letámadták, szétzilálták a spanyol próbálkozásokat, és mindig, minden helyzetben gyorsabban reagáltak, mint ellenfeleik. A spanyol támadások még úgy is körülményesen, a kelleténél hárommal több passzból próbáltak felépülni, hogy teljesen nyilvánvalóvá vált (elég volt ránézni az állandóan Iniesta nyakában lihegő három védőre), hogy ez ma este így bizonyosan nem fog sikerülni. Nem jött össze, a spanyol válogatottnak, Costának, Torresnek momentuma sem volt. Még az ausztrálok ellen megmutathatják, bár azoknak a mai játékát szemlélve (2-3 Hollandia ellen) erre sem vehetünk mérget.

Ahogyan a franciáknál hiába próbáltunk évekig rájönni, hogy bennük van-e még az egykori világbajnok (2006-ban, a brazilok ellen egy kicsit még bennük volt), úgy a spanyol világverő csapat szellemét is keresgélhetjük még pár évig, de vélhetően ebben a csapatban már nem találjuk meg.

KG

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!