Június 30-án lesz Grosics Gyula temetése

Június 30-án, 14 órakor kezdődik a Szent István-bazilikában Grosics Gyula temetése.

  • MTI MTI
Június 30-án lesz Grosics Gyula temetése

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint "a felejthetetlen Fekete Párduc barátai, tisztelői, és a szurkolók 12 óra és 13 óra 45 között róhatják le kegyeletüket a ravatalnál."

A 14 órakor kezdődő szertartás után Grosics Gyulát a Szent István-bazilika altemplomában, szűk családi körben helyezik végső nyugalomra.

Másnap, július elsején, kedden 16 órától a Szent István-bazilikában engesztelő szentmisét mutat be Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Grosics Gyula lelki üdvéért.

Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója június 13-án, nyolcvannyolc éves korában hunyt el. A futballista Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.