Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Miroslav Klose egyelőre nem döntötte el, hogy a brazíliai világbajnokság győztes fináléja után pályára lép-e még a német labdarúgó-válogatottban.
"Nem tudom, hogy játszom-e még a nemzeti csapatban. Azt hiszem, alszom néhányat, mielőtt meghozom a döntést" – mondta a 36 éves csatár, aki a tornán lőtt két góljával már 16 vb-találatnál jár, megdöntve ezzel a brazil Ronaldo 15 gólos rekordját.
"Mindig ez a győzelem volt az álmom, eddig többször közel voltunk hozzá, de most végre sikerült is" – utalt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalán olvasható nyilatkozatban a Nationalelf elmúlt tornákon mutatott kiegyensúlyozott teljesítményére.
A csatár négy világbajnokságon szerepelt, a mostani elsősége mellett 2002-ben ezüstéremmel, 2006-ban és 2010-ben pedig bronzéremmel térhetett haza. Kontinenstornáról is vannak medáljai, 2008-ban ezüstérmet, két éve pedig bronzot szerzett az Európa-bajnokságon.
Klose 137 alkalommal szerepelt a válogatottban, ezeken a találkozókon 71 gólt szerzett, ezzel a Nationalelf történetének legeredményesebb játékosa.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.