A német fővárosban jövő szerdán a nyíltvízi versenyekkel rajtoló Eb-n elsősorban Hosszú Katinkát - őt több számban is -, Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt várja az első helyre a szakvezető, aki másokban is bízik, s titokban arra számít, hogy a medáltermés még a kalkuláltnál is gazdagabb lesz.A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a kontinensviadalról az M1 minden nap élőben közvetít. Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője elmondta, hogy a várakozás szerint a budapesti vízilabda Európa-bajnokság után a berlini Eb is az egyik legnézettebb műsora lesz a magyar televíziónak.Az MTV képernyőjére kerül a szeptember 5. és 7. között esedékes nyíltvízi junior úszó-vb is, amelynek Balatonfüred ad otthont.
Öt magyar arany születhet a berlini úszó-eb-n
Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya öt magyar aranyat, összesen pedig tíz érmet vár a berlini Európa-bajnokságon.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.