Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Új, ötéves szerződést kötött David Silva a Manchester City labdarúgócsapatával, így 2019 nyaráig jelenlegi klubjánál marad.
A 28 éves spanyol csatár 2010-ben került a Valenciától a Manchester Citybe, amellyel azóta kétszer nyert bajnokságot (2012, 2014), valamint egyszer-egyszer FA Kupát (2011) és Ligakupát (2014).
A 2010-ben világ-, 2012-ben Európa-bajnok Silva elmondta: nagyszerű csapatban szerepelhet, így nem lát okot arra, miért ne lehetne a City a világ egyik legjobbja.
A címvédő manchesteriek vasárnap kezdenek a Premier League 2014/15-ös idényében a Newcastle United ellen idegenben.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.