A dán és a német sziget közti távolságot kielboattal, azaz külső villás versenycsónakkal tette meg a húsz sportoló, akik közt ott volt a világ- és olimpiai bajnok Andreas Dittmer is.
A dániai Bornholm szigetéről, Rönnéből indultak szombat reggel háromnegyed 7-kor. Aznap délután 15 óra 50-kor kötöttek ki a Rügen-szigeti Sellinben, hamarabb, mint tervezték – jelentették be a szervezők. Az idő nagyon jó volt, gyenge keleti szél fújt.
A világbajnok Dittmer azt mondta: eddig senki sem fogott ekkora vállalkozásba. Bár másutt a világban léteznek hosszabb evezőstúrák, azokat szakaszokban teszik meg. Rügen turisztikai központja szerint a világrekordot hivatalosan is megerősítették.
A legmodernebb építésű kielboatokban hat evezős ült, kísérőhajókból két-három élsportoló váltotta egymást húszpercenként. A 104 kilométeres útra két évig készültek a csapatok.