És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Az MSZP Csepeli Szervezete közölte, Németh Szilárd polgármester kivéreztette a nagymúltú, több mint száz éves Csepel SC-t, az egyébként sikeres röplabdacsapat csarnokában pedig már évek óta nincs fűtés és a csapat is megszűnt.
Németh Szilárd 2010-ben a nagy múltú csepeli sportélet feltámasztását ígérte, majd négy évig hagyta rohadni a Csepel SC sportlétesítményeit - hívja fel a figyelmet az MSZP Csepeli Szervezetének közleménye. A közlemény felhívja a figyelmet, hogy a labdajáték-csarnokban 2012-ben önkormányzati támogatás híján a fűtést és a melegvizet is ki kellett kapcsolni.
A csepeli sportvezetőknek maga Németh Szilárd is elismerte, hogy nem költöttek annyit sporttámogatásra, amennyit az önkormányzat költségvetése engedett volna, a közlemény szerint emiatt szűnt meg Csepelen a magyar bajnoki csúcstartó férfi röplabdacsapat, és emiatt romlott tovább a Csepel SC létesítményeinek állapota.
A csepeli önkormányzat a nehéz költségvetési helyzetére hivatkozva szűntette meg az ország legeredményesebb röplabda szakosztályának, a Csepeli Röplabda Clubnak a támogatását, amely a fűtetlen termekben végül nem tudott kiállni az ellenfelei ellen, ezért még 2013 januárjában zárták ki az NB I-ből.
Németh Szilárd három évig változtatási tilalmat rendelt el a Csepel SC teljes területén, még a helyi sportbarátok jóvoltából létesült strandfocipálya megépülését is megpróbálta megakadályozni - áll a közleményben, amely hozzáteszi, a 2010 előtti városvezetés évi 50-60 millió forintot fordított a csepeli sportegyesületekre, ez a Németh Szilárd alatti támogatási összeg nyolc-tízszerese volt.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.