Oscar Pistorius sztársportoló ügyvédje, Barry Roux azzal zárta közel félórás védőbeszédét, hogy három évre szóló részleges lakhelyelhagyási tilalom, valamint közérdekű munka kiszabását kérte az ügyben eljáró Thokozile Masipa bírónőtől. Ez szerinte olyan büntetés lenne, amely társadalmilag is hasznos.A jogász ezt megelőzően arról győzködte a tárgyalóteremben ülőket, hogy Oscar Pistorius lelkiismeret-furdalástól szenved, és csak arra vágyik, hogy "annyi jót cselekedhessen, amennyit csak lehetséges". "Semmilyen büntetés nem lehet rosszabb annál, amin az utóbbi másfél évben keresztülment" - érvelt Roux.Az ügyvéd emellett kiemelte az őszinte lelkiismeret-furdalást, amit Pistorius barátnője véletlen megölése felett érez. "Ez a fájdalom soha nem fog enyhülni. (...) Az érzelmi trauma a legrosszabb büntetés" - jelentette ki a jogi képviselő, hozzátéve, hogy a sportoló már "mindent elveszített". Az egykor multimilliomos Pistoriusnak el kellett adnia házát és egyéb vagyontárgyait, hogy fedezni tudja perköltségeit.Ezután Gerrie Nel ügyész vette át a szót, aki legalább tízéves börtönbüntetés kiszabását követelte. A vádhatóság szerint a házi őrizet "felháborítóan aránytalan" lenne Pistorius tettéhez képest.A Reuters hírügynökség értesülései szerint az eredetileg péntekre tervezett ítélethirdetést keddre halasztották. A dél-afrikai törvények értelmében az egykor ünnepelt atléta legfeljebb 15 év börtönt kaphat, a legenyhébb esetben pedig felfüggesztett börtönbüntetésre vagy közhasznú munkavégzéssel egybekötött házi őrizetre számíthat.Pistorius 2013. február 14-én a saját házában a mosdóajtón keresztül agyonlőtte 29 éves barátnőjét, akit állítása szerint betörőnek gondolt. Az ügyész amiatt indítványozta, hogy szándékos emberölés vádjában marasztalják el a sportolót, mert a pár az incidens előtt összeveszett, és szerinte Pistorius dühromában lőtte le a mellékhelyiségbe menekülő nőt.
Pistorius-per: közérdekű munkát kért az ügyvéd büntetésként
A barátnője halálában bűnösnek talált Oscar Pistorius ügyvédje pénteki védőbeszédében közhasznú munkavégzés kiszabását kérte a bíróságtól, mondván, hogy nem a börtön lenne a megfelelő büntetés a hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó számára, akit gondatlanságból elkövetett emberölésben mondtak ki vétkesnek.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.