Vádat emelnének a bírót egy focimeccsen megverő kapus ellen

Vádemelést javasolnak a zalai rendőrök egy 21 éves futballkapus ellen, aki egy mérkőzésen megütötte és megrúgta a játékvezetőt - közölte pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

  • MTI MTI
Vádat emelnének a bírót egy focimeccsen megverő kapus ellen

Májusban rendeztek egy futballmérkőzést Becsvölgyén a hazai csapat és Baktüttős focicsapata között, a meccs 36. percében pedig a játékvezető büntetőrúgást ítélt a hazaiak javára, de elvégeztetni már nem tudta, mivel a vendégek kapusa megtámadta, mert szerinte igazságtalan ítéletet hozott. 

A 21 éves kapus hangos szidalmazás közepette a mellkasánál megütötte, majd bokán rúgta a 49 éves játékvezetőt, aki ettől a földre esett. A bántalmazásra valamennyi játékos körülvette a bírót, ketten még csatlakoztak a támadóhoz, egyikük szidalmazta és leköpte, a másik pedig meglökte. 

A verekedésnek a rendezők vetettek véget, mindenkit lekísérték a pályáról, és a meccsnek vége szakadt. A megyei rendőr-főkapitányság a 21 éves kapus ellen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozati iratokat a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.