Gépes és géptelen újdonságok a foci-vb-n

Aki nem ért a focihoz, annak is feltűnhetett a fehér hab a brazíliai világbajnokság meccsein. A sorfalat megállító vonal azonban csak egy azok közül a megoldások közül, amelyek pár éves kísérletezgetés után most élik meg világpremierjüket, jelezve, hogy nem pusztán a számítástechnika fejlődése hoz újdonságokat a focipályán, és nem csupán nagy világcégek érhetnek el sikereket hasznos termékekkel.

 A síp az utóbbi idők egyik ilyen amatőr sikertörténete. A ma már világszerte – természetesen a mostani vb-n is – használatos, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség által is ajánlott fütyülőt nem egészen három évtizede fejlesztette ki Ron Foxcroft kanadai játékvezető, miután többször átélte, hogy a gumi- vagy parafa golyócskával működő hagyományos síp döntő pillanatokban fölmondhatja a szolgálatot, ha fagy, nedvesség vagy piszok akadályozza a golyót. A Fox 40 márkanevű eszköz titka, hogy nincs benne mozgó alkatrész. Három légkamrában áramlik benne a levegő, háromféle, kissé eltérő frekvenciájú hangot produkálva, amivel – elődeinek 80 decibeles hangjával szemben – 124 decibelre képes. Így akár másfél kilométeres távolságból is hallatszik a hangja, ami nem csak a focipályán hasznos. Mentőszolgálatok nagyra értékelik, hogy a nedvesség sem némítja el, és betontörmeléken is áthatol a hangja, ami földrengések után igen hasznos lehet. A műanyag síp mindmáig kizárólag Foxcroft saját kanadai gyárában készül.

A góljelző kamerarendszer, illetve a bíró rezegő órája.

AFP

A fehér hab is egy, a saját kárán tanuló amatőr feltalálónak, Pablo Silva argentin sportújságírónak köszönhető. Mint meséli, csapata 0:1-re vesztésre állt, és ő rúgta a sorsdöntőnek ígérkező szabadrúgást, de a sorfal szokás szerint egyre közelebb araszolt, és a labda egy – az előírásszerű 9,15 méter helyett – mindössze három méterre álló védőn akadt fenn, ráadásul Silva dühös tiltakozását a bíró piros lappal hűtötte le. Az ennek nyomán megszületett találmány, a labda és a sorfal helyét jelző permet alig egy évtizedes, latin-amerikai bajnokságokban már bevált, a múlt héten pedig a vb-nyitó mérkőzésen, a horvát–brazil összecsapáson keltett feltűnést, amikor a bíró a sorfalat álló focisták elé kuporodott, elővette a borotvahabra emlékeztető flakont, és a fűre fújta a jól látszó, ám két percen belül nyomtalanul eltűnő stopvonalat. A keverék a mosószerekben, samponokban használatos tenzidek (felületaktív anyagok) közeli rokona. A legtöbb felületen megtapad, majd környezetkárosítás nélkül elbomlik.

Nem mindig dönthető el, hogy a vb nyilvánossága által teremtett reklámlehetőség vagy a termékben valóban megtestesülő innováció nagyobb-e. Mindenesetre a Nike azzal hirdeti a házigazda brazilok (és további kilenc válogatott) által is viselt mezt, hogy a négyéves munkával kikísérletezett poliészter-pamut keverék 56 százalékkal jobban szellőzik, mint a korábbiak. Akárhogyan mérjék is ezeket a százalékokat, szintén a brazil időjárás (nem utolsósorban a hatalmas ország Egyenlítőhöz közelebbi részein uralkodó párás hőség) volt egy másik ruhadarab ötletadója. Az Adidas mellény formájúra alakította a rég bevált hűtőakkut vagy sportjég néven ismert borogatást. A mellényeket és szükség esetén a hozzájuk való ruhaujjakat mélyhűtőben készítik fel küldetésükre, hogy 15-20 perc alatt kíméletesen lehűtsék velük a játékosokat, akár a mérkőzés után, akár a nagy hőségben már előtte. Alapos kísérletezés nyomán a legerősebb hűtést az alkarokra és a hát közepére pozicionálták. Nem kevesebb tudományos háttér sejlik fel az angol válogatott frissítői mögött. A játékosok nevével felcímkézett (és persze egy angol energiaital-gyártó nevével díszített) hűtőládákban többféle innivalót gurítanak a pálya közelébe, miután egyetemi szakemberek és a fociklubok élelmezéstudósai segítségével megállapították, melyik focista hogyan izzad, és milyen anyagok pótlására van szüksége.

Sazabadrúgásspray

AFP / Juan Barreto

 Ami viszont valóban komoly számítástechnikai fejlődést tükröz, az a gólfigyelő rendszer, amely a vb-n a vasárnapi francia–hondurasi meccsen vizsgázott, azonnal parázs vitát kiváltva, mert az amúgy 3:0-ra biztosan nyerő franciák második gólja egyes felvételek szerint nem is volt benn, más képek és a számítógépes rendszer (és ennek alapján a bíró) szerint viszont igen. Mindkét térfélen hét-hét kamera figyeli a kapu környékét, mindegyik 500 képet készít másodpercenként. Ha a labda áthalad a gólvonalon, a számítógépes rendszer – amely másodpercenként 4,5 gigabájtnyi adatot elemez – jelzést küld a játékvezető karórájára, mégpedig olyan frekvencián, amelyet valószínűleg nem zavarnak meg más rádióhullámok. A szoftver akkor is észleli a labdát, ha a játékosok eltakarják: a labda 10-15 százaléka elég a képalkotáshoz, ha pedig ennyi sincs, akkor a gép a várható röppálya alapján számol.

A GoalControl rendszert egy kis német cég gyártja, de hazai pályán egyelőre nem érvényesül, a Bundesliga elzárkózik a gépi gólfigyeléstől. Csak a cég székhelyének közelében, a negyedik ligás Alemannia Aachen stadionjában üzemelték be, kísérleti célból, a gyártó költségén. A német bajnokságban a klubok a pénzre hivatkoznak: nagyjából félmillió eurót kellene költeni minden egyes stadion korszerűsítésére. A most újjáépített pesti FTC-arénára a jelek szerint bőven jut pénz, abban benne lesz ez a gólfigyelő.

Nem olcsóbb a hasonló angol HawkEye sem, amelyet Angliában, tenisz- és krikettpályák után az idei bajnokságtól fogva focimeccseken is alkalmaznak. Nagyjából feleannyiba kerülne, de egyelőre nemigen terjedt el több olyan megoldás, amelyekhez rádiós jeladót építenek a labdába, és annak a jelzését veszik. A napokban érkezett hír olyan amerikai kísérletekről is, amelyekben alacsony frekvenciájú mágneses hullámokat sugárzó kis készülék került a lasztiba, mert ezeket – a rádióhullámoktól eltérően – nem árnyékolják az amerikai fociban a labda körül tömörülő játékosok.

BEDŐ IVÁN