Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Nem hosszabbítja meg szerződését, és az idény végén távozik az FC Liverpooltól Steven Gerrard, aki brit sajtóértesülések szerint már pénteken bejelenti, hogy távozik az angol labdarúgó bajnokság élvonalában szereplő klubtól.
A Gerrard távozásáról szóló hírek csütörtök éjszaka jelentek meg, a Liverpool pedig ezeket nem cáfolta. Egyes sajtóorgánumok - köztük a BBC és a Sky Sports - azt is tudni vélik, hogy Gerrard az Egyesült Államokban, az ottani bajnokságban folytatja pályafutását. A Sky arról számolt be, hogy a játékos tárgyalásokat folytat a Los Angeles Galaxy, a New York Red Bulls és a New York City FC csapatával.
A középpályás az elmúlt 16 idényben eddig 695 mérkőzést játszott és 180 gólt szerzett a Vörösöknél, ahol 2003 óta ő a csapatkapitány. Nyert Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, FA-kupát és Ligakupát, bajnoki címet azonban nem. December elején Brendan Rodgers vezetőedző még azt mondta, új szerződést kínálnak a csapatkapitánynak. Hozzáfűzte viszont, hogy mivel a futballista már 34 éves, valószínűleg nem fog olyan sok lehetőséget kapni a jövőben, mint eddig.
Gerrard a válogatottságot ugyan a 2014-es brazíliai világbajnokság után lemondta, októberben jelezte, hogy még nem áll szándékában visszavonulni.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.