szerző:
MTI

Puskás Ferenc özvegye is meghívást kapott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőn esedékes díjkiosztó gálájára.

Orbán Viktor miniszterelnököt és az Aranycsapat legendás csapatkapitányának özvegyét Joseph Blatter, a FIFA elnöke hívta meg - mondta Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója, aki a delegáció tagjaként maga is ott lesz Zürichben.

A magyar delegációnak tagja Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke is.

Az év legszebb góljáért járó Puskás-díj kapcsán az EFE spanyol hírügynökség terjedelmes interjút közölt Puskás özvegyével, aki többek között azt mondta, hogy a kolumbiai James Rodrigueznek adná az elismerést, már csak azért is, mert ő is a Real Madridban, ráadásul a férje által is viselt 10-es mezben játszik.

Kiemelte, nagy elismerés a családnak, hogy néhai férjéről nevezték el a díjat, amiért hálás a FIFA-elnöknek, illetve beszélt arról, hogy kilenc éve nehéz és fájdalmas a magány számára, amióta Puskás Ferenc elhunyt.

Arra a kérdésre, hogy a labdarúgás jelenlegi mezőnyében látja-e valakiben férje örökösét, úgy válaszolt, jóleső, megtisztelő érzés, hogy a nagyszerű Cristiano Ronaldo lövőerejét gyakran hasonlítják Panchóéhoz.

Puskás özvegye megemlítette, hogy a Puskás sör már egész Magyarországon, sőt több külföldi országban is kapható, de ez egyben jótékonysági akció is, mert minden egyes eladott dobozból egy forintot volt futballisták nehéz szociális helyzetbe került családtagjainak ajánlanak fel.

A Puskás-díjat hatodik alkalommal adják át a nemzetközi szövetség hétfői, zürichi gáláján, amelyen a FIFA-Aranylabda is gazdára talál. Az elmúlt év legszebb góljáért járó elismerésért James Rodríguez mellett a holland Robin van Persie és egy női labdarúgó, az ír Stephanie Roche maradt versenyben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben

Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében

Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében

Vasúti munkagéppel ütközött, a helyszínen életét vesztette

Vasúti munkagéppel ütközött, a helyszínen életét vesztette

Párbeszéd a sintó vallással - kedden lesz Naruhito koronázási ceremóniája

Párbeszéd a sintó vallással - kedden lesz Naruhito koronázási ceremóniája

Doku360: "Nem volt más választás, benyomtam a fák közé" - légicsata Budapest felett

Doku360: "Nem volt más választás, benyomtam a fák közé" - légicsata Budapest felett