Csak sportorvosi vizsgálat után, érvényes sportorvosi engedéllyel léphetnek pályára a játékosok azokon a meccseken, amelyeket a Magyar Labdarúgó Szövetség szervezett.
A 44 éves férfi Nógrád megye alacsonyabb osztályú labdarúgócsapataihoz közel álló játékosokkal, képviselőkkel, edzővel, elnökökkel állapodott meg abban, hogy a játékosaik sportorvosi engedélyeit úgy érvényesítteti, hogy azoknak nem kell részt venniük orvosi vizsgálaton.
A versenyigazolásokat egy olyan személlyel hamisíttatta meg, akinek a kilétét eddig nem tudták megállapítani.
A vádlott az igazolásokért játékosonként ezertől háromezer forintig terjedő összegeket kért, és összesen 424 ezer 500 forintra tett szert.
A hamisított sportorvosi engedélyeket az érintett labdarúgócsapatok a három bajnoki év alatt összesen 264 alkalommal használták fel.
A vádlottak beismerő vallomást tettek. Ellenük a Salgótarjáni Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabását, illetve próbára bocsátást, továbbá a 424 ezer 500 forintra vagyonelkobzást indítványozott, és 211 ezer 480 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte őket – közölte Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze pénteken.