Németországból importált sportigazgatót az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) három évre a német Bernd Storckot nevezte ki utánpótlás sportigazgatónak.

  • MTI MTI
Németországból importált sportigazgatót az MLSZ

Az elnökség a keddi ülésén döntött Storck megbízásáról - közölte az MLSZ.

Az 52 éves szakember feladatai közé tartozik majd a magyar utánpótlás egészének fejlesztése, a belga Double Pass cég vizsgálati eredményeinek felhasználásával elkészült utánpótlásképzés-koncepció gyakorlati végrehajtása, az akadémiai rendszer működésének szakmai felügyelete és koordinálása és az A-válogatott szakmai támogatása is. 

A szövetség a megbízást azzal indokolta, hogy Storck "felkészült, széles látókörű, nemzetközileg elismert szakember, aki pályafutása során értékes tapasztalatokat szerzett".

Az új sportigazgató különböző feladatkörökben Németországban dolgozott a Hertha BSC-nél, a VfL Wolfsburgnál, a Borussia Dortmundnál és a VfB Stuttgartnál. Emellett a szerb Partizan Beograd és a görög Olimpiakosz alkalmazásában is állt, és a kazah válogatottat is irányította.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.