Történelemtanárból lett a karibi térség futballjának ura és a FIFA-botrány komikusan korrupt alakja a Trinidad és Tobagó-i Jack Warner. Akkorát bukott, mint egy ház, mégis a túlélésért küzd: fenyegetőzik és ígérget. Ha a trinidadiakon múlik, be is jön neki. A gond az, hogy az amerikai hatóságok is akarják őt – nagyon akarják.
„Sarokba szorított macska, aki megpróbál oroszlánnak tűnni” – ezt mondják a 72 éves Jack Warnerről, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) volt alelnökéről, aki hazájában, Trinidad és Tobagón próbálja kimagyarázni magát a korrupciós botrányból, miközben az USA a kiadatását kéri, és az Interpol nemzetközi körözési listáján is szerepel. A színpadiasságot mindig kedvelő egykori sportvezető – és még mindig politikus – kapkodását jelzi, hogy a Hírcsárdát is megihlető, szatirikus kamuhíreket közlő amerikai The Onion egyik, az USA-nak rendkívüli világbajnoki tornát ígérő cikkét idézte a maga védelmében. Majd háromperces videóban próbált visszavágni az őt kifigurázó John Oliver amerikai humoristának, ehhez műsoridőt is vett a trinidadi tévében.
Warner azonban közel sem gyűlölt vagy vicces figura hazájában, ahol sokan még mindig afféle Robin Hoodnak tartják, aki a FIFA pénzéből és a hozzá került korrupciós összegekből jótékonykodott: választókörzetében kormányzati kapcsolatai révén utakat és közműveket építtetett, a szegényeknek saját zsebből gyógyszereket és gyerekkönyveket vett, de nyújtott temetési segélyt is. Ő maga pedig hívei szemében példa arra, hogyan lehet a mélyszegénységből indulva sokra vinni – igaz, ehhez a velejéig korruptnak kellett lennie.
A Trinidad déli részén, Rio Caróban 1943-ban – 19 évvel az előtt, hogy a szigetország elnyerte volna függetlenségét Nagy-Britanniától – született Warnert és öt testvérét egyedül nevelte az anyjuk. A fiú szereleme volt a futball, ám játékosként semmi tehetsége nem volt hozzá, így sportvezetőként próbálkozott.
Még meg sem szerezte tanári diplomáját, amikor 1963-ban a Trinidad és Tobagó-i Labdarúgó-szövetséghez került. Már történelemtanárként dolgozott, amikor 1983-ban a 31 térségbeli – köztük 25 FIFA-tag – szövetséget tömörítő Karibi Futball Unió (CFU) elnöke lett. Ez egyben garantálta számára az észak- és közép-amerikai, valamint karib-tengeri országokat tömörítő konföderáció (CONCACAF) alelnöki tisztét és vele a tagságot a FIFA csúcsszervében, a 25 tagú végrehajtó bizottságban.
A nagy pénzek felé pedig akkor nyílt meg az útja, amikor 1989-ben találkozott, majd összefogott Chuck Blazerrel, az USA labdarúgó-szövetségének alelnökével. Akkor barátkoztak össze, amikor az amerikai válogatott idegenben 1:0-ra legyőzte Trinidad és Tobago csapatát, és ezzel 1950 után újból kijutott a világbajnoki tornára.
A tandem elfoglalta a CONCACAF csúcsait, Warner lett az elnök, Blazer pedig a napi ügyeket intéző főtitkár. Megszületett a pénzügyi munkamegosztás is: Warner garantálta, hogy Blazer cége minden tévéközvetítési és szponzorszerződés tíz százalékát lefölözte, Blazer pedig nem firtatta, Warner mit csinál a CONCACAF számlájára érkező FIFA- és egyéb pénzekkel.
A gyümölcsöző barátság is természetesen a pénzen bukott meg. Az amerikai vádirat szerint Warner nem adott tovább a feltűnően nagy lábon élő Blazernek 250 ezer dollárnyi kenőpénzt, s amikor a 2011-es elnökválasztáson Sepp Blatter elnök kihívóját, a katari Mohamed bin Hammamot támogatva borítékokban fejenként 40 ezer dollárt osztott szét a CFU tagjai között, Blazer lebuktatta. A megvesztegetéstől ódzkodókat a hatalma csúcsán Nelson Mandelával és Barack Obamával is fényképezkedő Warner még ki is osztotta, mondván, szenteskedni nem most és itt kell, s az üzlet az üzlet.
A 2011-ben kirobbant botrány nyomán minden posztjáról lemondó Warner ellen a FIFA megszüntette a vizsgálatot, a CONCACAF viszont két évvel később a szennyes egy részét legalább kiteregette. Kiderült, hogy a 2010-es dél-afrikai rendezés kapcsán tízmillió dollárt elsíboló trinidadi lehajolt az aprópénzért is. A hivatalos úton megszerzett jegyeket a 2006-os németországi és a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra is jókora felárral, a hozzá kötődő utazási irodán keresztül értékesítette, amivel legalább egymillió dolláros haszonra tett szert.
Az üzletbe bevonta két fiát, az egyaránt a negyvenes éveiben járó Daryant és Daryllt is. Akik viszont apjukhoz képest amatőrnek bizonyultak, mert olyan ügyetlenül helyezték el az illegális úton megszerzett dollárszázezreket az amerikai bankokban, hogy arra az USA adóhatósága is felfigyelt. A május végi zürichi letartóztatásokkal egy időben nyilvánosságra hozott vádiratból pedig kiderült, hogy a pénzmosáson kapott Daryan és Daryll 2013 óta együttműködött az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI), s többek között apjuk viselt dolgairól is vallottak. Azt pedig a brit BBC derítette ki, hogy Warner még a FIFA és Dél-Korea által a 2010-es haiti földrengés áldozatainak átutalt pénz egy részét is lenyúlta és a saját céljaira fordította.
A kimerültségre hivatkozva, óvadék ellenében szabadlábra helyezett Warner gyorsan ellentámadásba ment át. Emlékeztette híveit arra, mekkora szerepe volt abban, hogy Trinidad és Tobago történetében először kijutott a világbajnokságra, és 2006-ban, még ha az utolsó helyen is végzett csoportjában, pontot rabolt a továbbjutó svédektől. Azt ugyanis bírálói sem tagadják, hogy a Warner által 1996-ban alapított Joe Public (Joe, a közember) nevű futballklubra építve és a FIFA bőkezű juttatásainak – például a Joao Havelange volt FIFA-elnökről elnevezett, Warner érdekeltségi körébe tartozó vállalkozás telkén álló sportközpont mellé felhúzott 6 ezer fős stadionnak, benne a karibi térség első műfüves pályájával – köszönhetően vált a trinidadi válogatott elég erőssé ahhoz, hogy sikerrel vegye a CONCACAF selejtezőjét.
Warner most azzal fenyegetőzik, hogy FIFA-ügyben leleplezéslavinát indít el, ezt azonban kevesen veszik komolyan. Ugyanezt helyezte kilátásba ugyanis akkor is, amikor a CONCACAF-vizsgálat nyomán két éve kirúgták a trinidadi kormányból, ahol nemzetbiztonsági miniszter volt. A 2007 óta képviselői mandátummal rendelkező, Független Liberális Párt néven 2013-ban új pártot gründoló Warner azonban adós maradt a leleplezésekkel.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát. Nem tudja megvédeni légterét, és esélye sincs arra, hogy ehhez szükséges eszközöket szerezzen be. Izrael pedig csak azért áll le, mert Donald Trump úgy akarja.
Ez azért furcsa, mert másfél éve még ő kérte ezt. A magyar miniszteri biztos jelezte, hogy szó sem lehet a tárgyalások felfüggesztéséről.
Az Átlátszó által indított per tárgyalására mást küldött maga helyett a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
