Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A K2, a világ második legmagasabb csúcsa meghódítására készülő magyar hegymászók, Varga Csaba és Suhajda Szilárd érték el idén először a 3-as tábort, ahol két éjszakát el is töltöttek. Ezzel lezárult az expedíció akklimatizációs szakasza.
Sikerrel teljesítették a tervet: július 14-én, kedden hajnalban indult az alaptáborból a két férfi, kétszer aludtak a mintegy 6700 méteren található 2-es táborban, majd továbbindultak a 7400 méteren álló 3-as táborba, ahol szintén két éjszakát töltöttek el.
"Mi voltunk az elsők idén a nyugati hegymászók közül, akik ott aludtunk a 3-as táborban. Úgy fújt a szél egész éjszaka, hogy majdnem elvitte az egész sátrat, aztán csúnya hóviharban jöttünk le" - mesélte Varga Csaba a Duna tévé Hazajáró turisztikai magazinműsorának.
Július 19-én, vasárnap szerencsésen visszatértek az alaptáborba. Hétfői telefonos bejelentkezésükben közölték, az egyébként is technikás mászást az időjárás viszontagságai nehezítették. "A 3-as táborból karnyújtásnyira tűnt a 4-es tábor, ahonnan meg lehet kísérelni a csúcs megmászását, erre július 25. és 30. között kerülhet sor" - mondta Suhajda Szilárd.
Most pár nap pihenő vár rájuk, és ha az időjárás kedvezően alakul, elindulnak a Pakisztán területén található, 8611 méter magas K2-re, ahová magyar hegymászó még nem jutott fel. A környező hegyekben több baleset is történt. A magyar hegymászók fáradtak, de jól érzik magukat - hangzott el a telefoninterjúban.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.