Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Már jövőre bemutatkozik Budapesten a 2017-es budapesti vizes vébén szereplő óriástoronyugrás, amelyben egy speciális medencébe ugranak majd a sportolók a Dunában - az ugrások felvételekor pedig szinte az egész panoráma is látszani fog a Parlamenttel és a Halászbástyával - közölte Gyárfás Tamás, a FINA nemzetközi úszószövetség alelnöke.
Már 2016-ban debütál itthon a vizes vébé egyik új szakága, az óriástoronyugrás, amelyre a szakemberek szerint a legjobb helyszín a Duna - mondta Gyárfás Tamás FINA-alelnök az InfoRádió műsorában.
Szerinte így be lehetne mutatni a Duna körüli panorámát is, a Halászbástyától a Parlamentig. "Nemcsak az ugrás látványa, hanem a szép környezet is növeli majd az esemény értékét" - tette hozzá.
Azt mondta, a szakemberek egy speciális medencét állítanak majd fel a torony mellett és egy világcég is közreműködik a lebonyolításában.
A 2016-os esemény lesz a 2017-es budapesti vébé főpróbája, tehát először mutatkozik be a sportág, amelyen remélhetőleg magyar versenyző is részt vesz majd - tetrte hozzá Gyárfás Tamás.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.