szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ötven-hatvanezer ember is tartózkodhat folyamatosan négy napon át a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj rendezvényeinek otthont adó Mogyoródon, és a vendégek fogadása számos feladattal jár együtt – közölte Paulovics Géza, a körülbelül hétezer lakost számláló település polgármestere.

A jubileumi Magyar Nagydíjra várhatóan a szokásosnál is többen érkeznek, így a lélekszám átmenetileg akár a tízszeresére is duzzadhat – mondta Paulovics Géza.

A polgármester szerint a tömeget és a futamokkal együtt járó fokozott hanghatást már megszokták a helyiek, cserébe a Forma-1-nek köszönhetően szerte a világban megismerik Mogyoród nevét, és a település boltjainak, vendéglátóinak is növekszik a forgalma.

A településvezető tapasztalatai szerint noha egyre kevesebben éjszakáznak Mogyoródon – a németek közül például sokan még a verseny napján visszarepülnek vagy a fővárosi hotelkínálatból válogatnak –, az önkormányzat a vendégéjszakákból mintegy kétmilliós bevételre számít.

Azt, hogy a jegyeladáshoz kapcsolódó iparűzési adóból mennyi folyik majd be, még nem lehet tudni – tette hozzá Paulovics Géza. De azt mondta, anyagilag mindenképp jól járnak azzal, hogy a község ad otthont a versenynek.

A Hungaroring Sport Zrt. a mogyoródi létesítmények után a településen vállalkozást működtetőkhöz hasonlóan építményadót fizet. A kiemelt adózónak számító céggel az idén együttműködési szerződést írt alá az önkormányzat.

A hétvégi eseményre való felkészülés részeként a település utcáin a szokásosnál több szeméttárolót helyeztek el és gyakrabban ürítik azokat, kisebb útjavításokat végeztek, valamint rendbe tették az árkokat és a vízmosásokat is. A helyi és a környékbeli polgárőrök közreműködésével az esetleges rendbontásokat is igyekeznek megakadályozni – tette hozzá a polgármester.

Szerinte talán a legnagyobb próbatétel a péntek esti, a nagy parkolóban tartandó jubileumi koncert lesz, amelyre már korábban kiadták az engedélyt, cserébe a helyiek bizonyos mennyiségű tiszteletjegyet kaptak a szervezőktől. A koncertre előreláthatólag sok olyan külföldi is érkezik, aki Magyarországon, például a Balatonon nyaral – közölte Paulovics Géza.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!