Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Boston kiszállt az olimpiai pályázók közül, bár az nem derült ki, hogy miért. Hétfőn a város polgármestere azt mondta, csak akkor írja alá a kandidáláshoz elengedhetetlen "házigazda-nyilatkozatot", ha garanciákat kap, hogy a rendezéssel járó költségek esetleges túllépése "nem vesz ki egyetlen centet sem a (helyi) adófizetők zsebéből".
Boston mégsem száll versenybe a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáért.
Az AP amerikai hírügynökség egy döntéshez közeli forrásra hivatkozva azt közölte, hogy az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) és a város vezetése között hétfőn lezajlott telekommunikációs konferencián megszakadt a kapcsolat.
Az USOC később közleményben jelentette be, hogy a bostoni pályázatnak vége, de továbbra is érdeklődik a kilenc év múlva sorra kerülő esemény iránt, ezért vizsgálja a lehetőségeket. Konkrét várost nem nevezett meg a szervezet lehetséges helyszínként, ugyanakkor Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere közleményben azt írta, hogy nem áll tárgyalásban az USOC vezetőivel, de örömmel venné a megkeresést.
Az nem derült ki az USOC közleményéből, hogy mi vezetett a kenyértöréshez, de Marty Walsh bostoni polgármester hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, csak abban az esetben írja alá a kandidáláshoz elengedhetetlen "házigazda-nyilatkozatot", ha garanciákat kap, hogy a rendezéssel járó költségek esetleges túllépése "nem vesz ki egyetlen centet sem a (helyi) adófizetők zsebéből".
Boston kiesésével egyelőre öt város jelezte pályázati szándékát: Budapest, Toronto, Róma, Hamburg és Párizs. A jelentkezési határidő szeptember 15. A NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a házigazdáról.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.