A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Megszólalt a tragikus körülmények között elhunyt motorversenyző, Bitter Sándor élettársa. Nagy-György Gabriella a Blikknek azt mondta, hogy ő találta meg a párját pesthidegkúti otthonukban kedden késő este. Egy félrenyelt falat okozta a halálát.
A cikk szerint sok találgatás jelent meg a sportoló halálával kapcsolatban.
Élettársa a lapnak elmondta: kedden későn este ért haza, és a nappaliban látta, hogy párja eszméletlenül fekszik a kanapén. Próbált segíteni, de már nem tudott. Mentőt hívott, gyorsan megérkeztek, de ők sem tudták újraéleszteni. Valószínűleg órákkal korábban történhetett a baj.
Nagy-György Gabriella szerint nem igazak azok a pletykák, amelyek párjáról terjednek. Vacsora közben egy falat a torkán akadt, ettől fulladt meg – mondta.
Huszonöt évig voltak együtt, leírhatatlan fájdalmat érez – tette hozzá.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.