„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Luke Shaw-t, a húszéves angol válogatott védőt hordágyon vitték le a pályáról az Eindhoven elleni mérkőzésen. "Még az öltözőben is rajta volt az oxigénmaszk, és sírt" – mondta róla Louis van Gaal. Shaw jobb lába a 15. percben sérült meg, amikor Hector Moreno szerelte őt. A meccset a hollandok nyerték.
Kettős lábszártörést szenvedett Luke Shaw, a Manchester United labdarúgója a PSV Eindhoven elleni keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
A húszéves angol válogatott védőt az első félidőben nyolcperces ápolást követően oxigénmaszkkal, hordágyon vitték le a pályáról a hollandiai mérkőzésen, melyet a hazai csapat 2-1-re nyert meg.
"Szörnyű, ez csúnya sérülés – kommentálta a találkozót követő sajtótájékoztatón megindultan az esetet Louis van Gaal, a manchesteri csapat vezetőedzője. – Még az öltözőben is rajta volt az oxigénmaszk, és sírt."
A tréner a felépülés időtartamára vonatkozóan akkor még nem tudott pontos információval szolgálni. "Kettős törésről van szó, ez akár hat hónap is lehet, de előre semmit nem lehet pontosan megmondani" – fogalmazott.
Shaw jobb lába a 15. percben sérült meg, amikor Hector Moreno szerelte őt.
"Mindenkit elszomorít, ha egy játékos ilyen sérülést szenved, de soha nem az a szándék, hogy ártsunk az ellenfelünknek" – tette hozzá Philip Cocu, a hazaiak vezetőedzője.
Maga a játékos utóbb a Twitteren megköszönte a szurkolók jó kívánságait, s jelezte, bár most nagyon rossz állapotban van, felépülése után megerősödve tér majd vissza.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.