Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A magyar kormány egy erdélyi lap szerint azt az FK Csíkszeredát vette meg 1,2 milliárd forintért, amely 2013-ban kötött együttműködési szerződést a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémiával. A kormány szerint csak támogatják a klubot.
Harmadosztályú erdélyi focicsapatot vásárolt magának a magyar kormány – idézi az Index a Kolozsvaros.ro cikkét, mely egy román hírportálra, a Looktv.ro-ra hivatkozik. Az értesülések szerint az FK Csíkszeredáról van szó.
A csapat edzője, Ilyés Róbert a ProTV-nek azt mondta, a magyar kormány négymillió eurót (1,2 milliárd forint) fektet a csapatba. A tervek szerint a csapat 2019-ben már az első osztályú bajnokságot nyeri meg.
A csapathoz 2013 óta egy futball-akadémia is tartozik, amely a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia állandó szakmai felügyeletével és anyagi támogatásával képezi a székelyföldi focitehetségeket.
A magyar kormányból aztán kedd délután tisztázták: a klubot nem vették meg, de támogatják, mégpedig valóban négymillió euróval.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.