Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) összesen 70 ezer fontra (29,7 millió forint) büntette a Chelsea és az Arsenal csapatát a két együttes szeptemberi bajnoki mérkőzésén történt incidens miatt.
Az FA fegyelmi bizottságának döntése szerint a büntetésből 40 ezer fontot a Chelsea-nek, 30 ezret pedig az Arsenalnak kell fizetnie.
A szeptember 19-én rendezett mérkőzés első félidejének hajrájában Diego Costa, a Chelsea csatára Laurent Koscielnyvel, az Arsenal védőjével keveredett összetűzésbe, a támadó megütötte és ellökte a francia hátvédet, akinek Gabriel Paulista sietett a védelmére. A két futballista lökdöste egymást, majd miután egyaránt sárga lapot kaptak, szóban folytatták párbajukat, melynek végén a bíró kiállította Gabrielt. Az ítéletet követően kisebb tömegjelenet alakult ki a pályán, majd lassan megnyugodtak a kedélyek.
A fegyelmi bizottság később Gabriel piros lapját visszavonta, Diego Costát pedig három mérkőzésre eltiltotta, majd az Arsenal védőjét is egy találkozóra büntette, amiért kiállítása után nem hagyta el azonnal a játékteret.
A találkozót a Chelsea nyerte 2-0-ra.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.