A Kielce megverte a nagy esélyes Paris SG-t a BL-elődöntőben

A férfi kézilabda Final Four első elődöntőjében végig kiélezett csatát vívott egymással a Kielce és a Paris SG. Este kiderül, a Veszprém vagy a Kiel ellen kell majd döntőt játszaniuk vasárnap.

  • Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám
A Kielce megverte a nagy esélyes Paris SG-t a BL-elődöntőben

Kölnben mindig megadják a módját a férfi klubkézilabda legnagyobb ünnepének, a Bajnokok Ligája Final Fournak. Az elödöntők előtt ezúttal is látványos show-elemekkel és David Bowie Heroes című dalának feldolgozásával vezették fel a mérkőzéseket.

 

Elsőként a Final Four legnagyobb esélyeseként emlegetett, a világ-, és olimpiai bajnok franciákra (Abalo, Narcisse, Karabatic) épülő Paris SG találkozott a magyar válogatott éléről a februári sikertelen Eb-szereplés miatt menesztett Talant Dujsebajev csapatával, a lengyel Kielcével.

Az elödöntőben szinte végig fej fej mellett haladtak a csapatok, csak az első félidő elején tűnhetett úgy, hogy a Paris SG két-három góllal el tud lépni. A félidőre azonban már egyenlő volt az állás, főleg a Kielce kapusának, Szmal védéseinek köszönhetően. A franciáknál, ahogy várni lehetett, Mikkel Hansen termelte leginkább a gólokat, ám a második félidőre sikerült őt is semlegesítenie a lengyeleknek, így az utolsó öt percnek már úgy egygólos előnnyel vághatott neki a Kielce.

Túry Gergely

Az elképesztő izgalmakat hozó végjátékban már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet a Kielce, 28-26 győztek, így vasárnap ők játsszák a döntőt a Final Fourban. A 18 órakor kezdődő másik elődöntőben kiderül, a Veszprém vagy a Kiel ellen kell megküzdeniük az aranyért. A Veszprém mérkőzését percről percre közvetítjük majd 18 órától.

Így ünnepeltek az amúgy a Veszprémmel is szimpatizáló lengyel szurkolók.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.