szerző:
MTI

A brazil labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Perutól a csoportkör harmadik fordulójában és ezzel kiesett az Egyesült Államokban zajló Copa Americán. Ilyen 1987 óta nem fordult elő az ötszörös világbajnokokkal. Ecuador fölényesen, 4-0-ra legyőzte Haitit.

A peruiak erősen vitatott góllal szerezték meg a győzelmet a brazilok ellen, a 10 perccel korábban csereként beállt Raúl Ruidiaz a 75. percben kézzel juttatta ugyanis a hálóba a labdát. A játékvezető a brazilok heves tiltakozása ellenére megadta a találatot, amellyel Peru 1985 óta először verte meg szomszédját.

"Időnként jobbak voltak a brazilok, de mi remekül védekeztünk. Ami a gólt illeti, nem láttam a visszajátszást, de ilyen hibák bármelyik meccsen előfordulhatnak" – mondta Ricardo Gareca, a peruiak szövetségi kapitánya.

A brazilok szakvezetője, Dunga, keserűen nyilatkozott: "Mindenki látta, hogy milyen góllal estünk ki. Nem félek attól, hogy elküldenek, én csak a haláltól félek" – tette hozzá.

A B csoportból így az első helyen Peru, a másodikon Ecuador jutott tovább a negyeddöntőbe, ahol az előbbi csapat Kolumbiával, az utóbbi pedig az Egyesült Államokkal találkozik.


Eredmények, B csoport, 3. forduló:

Ecuador–Haiti 4-0 (2-0)
Peru–Brazília 1-0 (0-0)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Eltűnt egy 13 éves kislány Budapesten

Eltűnt egy 13 éves kislány Budapesten

Orbán Viktorékhoz virgácsot is vitt a Mikulás

Orbán Viktorékhoz virgácsot is vitt a Mikulás

Pénzbüntetést kapott az etikus hacker

Pénzbüntetést kapott az etikus hacker

240 embert vett fel az FKF, hogy tisztítsák a közutakat

240 embert vett fel az FKF, hogy tisztítsák a közutakat

Kijelzőt rak a kólásüvegekre a Coca-Cola az új Csillagok háborúja miatt

Kijelzőt rak a kólásüvegekre a Coca-Cola az új Csillagok háborúja miatt

Kávéhiány fenyeget jövőre

Kávéhiány fenyeget jövőre