szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Holtan találták meg vasárnap a Mont Blanc-on azt az olasz extrémsportolót, aki szombaton tűnt el szárnyasruha-repülés közben.

A 33 éves férfi körülbelül kétezer méter magasan, egy gleccserben feküdt.

A sportoló szerdán jelentette a francia csendőrségnek, hogy 3800 méteres magasságban akar ugrást végrehajtani, és várhatóan estére ér földet. Miután nyoma veszett, hegyimentők kezdték keresni, egy helikopter is bekapcsolódott az akcióba.

A szárnyasruha-repülés veszélyes extrémsport: szárnyasruhában ugranak le egy magaslatról, és a szárnyak kormányzásával a ruha alakját valamint nagykiterjedésű felületét használva repülnek a sportolók. Akár az óránkénti 200 kilométeres sebességet is elérik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az én hetem: Péterfy Gergely szerint az oltáshomály lett a sztenderd

Az én hetem: Péterfy Gergely szerint az oltáshomály lett a sztenderd

Rengeteg új barlangrajzot fedeztek fel Amazóniában, 12 ezer évesnél régebbi is van köztük

Rengeteg új barlangrajzot fedeztek fel Amazóniában, 12 ezer évesnél régebbi is van köztük

Müller Cecília: Ha minden szabályt betartunk, az ünnepeket a családhoz közelebb tölthetjük el

Müller Cecília: Ha minden szabályt betartunk, az ünnepeket a családhoz közelebb tölthetjük el