És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A Hertha magyar edzője szerint nem sikerült jól csapatának felkészülése a csütörtöki Bröndby elleni Európa Liga-selejtező előtt, ennek ellenére elvárás a továbbjutás.
A dán Bröndby elleni Európa Liga-selejtező előtt adott interjút a Nemzeti Sportnak Dárdai Pál, a Hertha BSC edzője: a német csapat csütörtök este játszik hazai pályán. A magyar edző elmondta, nem áll jól csapata a felkészülésben, a három és fél hetes alapozás alatt most érték el a mentális és fizikális mélypontot.
Ezt én szúrtam el. Jobban mondva tudtam, hogy ez benne van a pakliban, mégis muszáj volt belevinnem a birgádot a kemény munkába, mert nem elsősorban a Bröndby ellen, hanem az előttünk álló idényre kell felkészülnünk.
– nyilatkozta önkritikusan Dárdai, hozzátéve, hogy emiatt az elmúlt napokban kizárólag a regenerálódásra koncentráltak.
A dán csapat mellett szól az is, hogy eddig hat tétmeccset játszottak a szezonban, míg a Hertha egyet sem. Sőt, a legutóbbi felkészülési meccsén 3-0-s vereséget szenvedett a holland AZ Alkmaartól Dárdai csapata.
Ennek ellenére Dárdai szerint továbbra is elvárás a továbbjutás.
Nem is keresek alibit, amit eddig elmondtam, csupán tényként említettem, nem mentségként. Kaptunk egy nehéz feladatot, de úgy készülünk, hogy megoldjuk.
A nyári igazolásokról elmondta, hogy az Európa-bajnokságot is megjárt szlovák Ondrej Duda eddig bevált; játékstílusa, teherbírása illik tökéletesen a Hertha játékához. Hozzátette, egy gyors szélsőre még szüksége lenne, de ez elsősorban pénz kérdése, ezért is fontos, hogy továbbjussanak a Bröndby ellen.
A továbbjutás esélyeiről pedig azt mondta:
Mindenre képesek vagyunk.
Európa helyett a Közel-Keleten folytatja Dzsudzsák? Szavazzon!
Török lapértesülések szerint a Bursaspor szerdán megegyezett a Dzsudzsák eladásól; a török klub több mint kétmillió eurót kaphat a magyar játékosért. A pletykák szerint olasz és német klubok helyett egy arab csapatnál köthet ki a válogatott csapatkapitánya.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.