Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Facebook-oldalán osztotta meg érzéseit veresége után a tollaslabdázó Sárosi Laura, akinek köszönhetően Magyarország húsz év után képviselteti magát az ötkarikás játékok tollaslabdaversenyében.
A magyar tollaslabdázó posztjában említette a kevesebb mint egy perc alatt ipponnal kieső cselgáncsozó, Tóth Krisztián által is felpanaszolt nyomást, amellyel a riói olimpikonjaink egy része küzd. Sárosi ennek tulajdonítja, hogy nem tudta élvezni első meccsét, pedig megpróbálta.
„Akárki akármit mond, nehéz felmenni az olimpiai pályára” – írja.
„Mindenki csak azt mondogatja, hogy élvezzem, de sajnos ma nem élveztem! Terhet tettem magamra, de miért!? Boldognak kéne lennem, hogy 40 női egyéni induló között én vagyok az egyik, aki kvalifikált."
Emellett megjegyzi, hogy kvalifikációjának semmi köze ahhoz a történethez, amikor cipőjével segítette ki ellenfelét. Sokan ezt hiszik, és ezzel keresik fel. „Ez az én keresztem” – teszi hozzá.
„Nagyon sok magyar olimpikont (akik itt vannak) nyom az olimpia és a megfelelés, maguknak/magunknak és az otthoniaknak. Egy rosszabb teljesítmény után (ami persze minket, sportolókat is bánt!!) sok negatívat kapnak/kapunk. Mi Magyarországot képviseljük, és mind büszkék vagyunk, hogy a piros, fehér, zöld zászló alatt mutathatjuk meg, hogy mit tudunk!! Próbáljuk kihozni magunkból a maximumot, ami néha sikerül, néha nem, de ez az olimpia, ahol csak a legjobbak vannak, és persze ne felejtsük el, hogy a kvalifikációt nem adták könnyen, mindenki megküzdött, hogy itt lehessen!!” – írja.
Sárosi Laura legközelebb szombaton lép pályára Rióban, a kanadai Michelle Li ellen.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.