Mint ismert, elég keserűen nyilatkozott Tóth Krisztián azután, hogy kiesett a 90 kilós cselgáncsozók riói tornájáról: a judoka szerint sok magyar sportolót egyszerűen agyonnyom az olimpia, az éremkényszer. Később a tollaslabdázó Sárosi Laura is arról írt első mérkőzése után, hogy nehéz felmenni az olimpiai pályára, s hogy nem élvezte a találkozót. Vannak ugyanakkor olyan magyar sportolók, akik látszólag könnyedén meg tudnak birkózni a rájuk nehezedő teherrel.

"Otthon senkinek nem felel meg semmi" - kifakadt egy magyar olimpikon

"Agyonnyomja az olimpia" a magyar sportolókat, és "otthon senkinek nem felel meg semmi" - mondta Tóth Krisztián cselgáncsozó, aki szerdán kiesett a riói nyolcaddöntőben.

Ilyen Hosszú Katinka vagy Szilágyi Áron – előbbi három aranyéremnél tart Rióban, s hajnalban megnyerheti a negyediket, utóbbi pedig megvédte címét. A kardvívó titka az, árulta el lapunknak címvédése másnapján az olimpiai faluban, hogy megtanulta kizárni gondolatai közül azokat, amelyek megnehezíthetik, hogy a fő céljára, a jó vívásra összpontosítson. Ennek szellemében dolgozott és nyilatkozott, májusi beszélgetésünk során is úgy fogalmazott, nem gondol az érmekre: "jó felkészülést akarok, amit, ha végig tudok csinálni, már siker lesz. Továbbá szeretnék jó érzéssel odamenni a versenyre, annak tudatában, hogy mindent megtettem a célért."

Szilágyi most arra is magyarázatot adott, miért volt nagyon óvatos az olimpia előtt.  "Hogy nem beszéltem az éremről, abszolút tudatosan irányított gondolat volt.

A felkészülés során nem az eredményre, hanem magamra szerettem volna koncentrálni, minél jobb állapotba kerülni, hogy a vívásomat minél magasabb szintre tudjam emelni. Hiszen nem attól leszek aranyérmes, hogy én azt nagyon akarom, hanem attól, hogy a vívásom megfelelő, és ki tudom vele harcolni a győzelmet.

Imre Géza és Szilágyi Áron esete: Mit tanácsol a sportpszichológus?

Hogy is zajlik az ún. mentális felkészülés az olimpiára, melynek során az élsportolók pszichológus támogatását is igénybe véve győzik le szorongásaikat, gátlásaikat? Faludi Viktória pszichológus tíz éve készít fel sportolókat, Szilágyi Áron kardvívóval is dolgozott, aki ma lép pástra az olimpián.

Nem gondolni az érmekre. Egy regnáló olimpiai bajnoknak. Nem lehet könnyű feladat. Nem is volt olyan egyszerű, mint Londonban, mondta a vívó.

Úgy buszoztam a helyszínre a versenyzőket szállító busszal, hogy ne lássa rajtam senki a drukkot, a szorongást

Én ezt egyszer már megcsináltam, megnyertem ezt az öt asszót, s a pást is ugyanúgy tizennégy méter hosszú lesz, mint négy évvel ezelőtt volt. Aztán amikor beléptem a melegítőterembe, és megpillantottam az ellenfelek arcát, megnyugodtam. Láttam rajtuk azt a fajta teljesítményszorongást, remegést, ami bennem nem volt meg. Nem tőlem féltek, inkább a helyzettől: attól, hogy az olimpián vannak, a legfontosabb versenyükön."

AFP / Kirill Kudryavtsev

Arra a kérdésre, mit javasolna a még saját versenyük előtt álló magyar olimpikonoknak, hogy levethessék magukról a szorongás terhét, a saját módszerét magyarázta el.

Nekem ez jött be: a gondolataimat mindig arra vezetem vissza, hogy semmi mással nem kell foglalkoznom, csak a versenyemmel, saját magammal és az ellenfelemmel.

Ha más sportágakról beszélünk, lehet az idővel foglalkozni, azzal, hogy a gyakorlat jól sikerüljön. A körítést nem kell beengedni, azzal foglalkozni, hogy épp hol vagyunk, vagy hogy az adott verseny mennyire fontos. Ezeket a gondolatokat jól el lehet és kell is rakni egy dobozba, mélyre elásni, és csak azzal foglalkozni, ami igazán lényeges.

Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy esetleg a versenyzőhöz legközelebb állók bíztatása sem jut át a "mentális szűrőn". "Fantasztikus volt érezni, ahogy szorítottak nekem a Carioca Arénában, s ez jó is, ha átjön.

De ha már átengedem a hangokat, kinézek a nézőkre az asszó közben, annak negatív hatása lehet. Éppen ezért ebben kell találni az arany középutat.